Baptiste Vignes

Információk a pilótáról

A pilóta adatlapja

idézetek

Baptiste Vignes szintén idén debütál a Challenger osztályban, aki nyert már francia, európai és világversenyeket is műrepülésben, valamint profi repülési oktató. Vignes 1985-ben született a francia Calais-ban és 14 éves volt, amikor először ülhetett pilótafülkébe. 2002-ben szerzett pilótaengedélyt és 2004-ben kezdett el műrepülő minősítésben versenyezni. Ezt követően mindent megnyert ami az útjába került, tehát bár kezdő lesz a Challenger osztályban, rengeteg tapasztalattal és 1400 repülési órával a háta mögött érkezik – nem mellesleg 2009 óta oktatja szakmáját.

„Élvezem a fizikai kihívásokat és azok határait súrolni. Megtiszteltetés, hogy részt vehetek ebben az óriási kihívást jelentő versenyben, ahol folyamatosan fejleszteni tudom készségeim" – mondta el Vignes.